logó

Még mindig adó- és járulékmentes a szociális alapon adott üdülési csekk

Az adó- és járulékfizetésre vonatkozó jogszabályok továbbra is lehetővé teszik, hogy a hátrányos helyzetben élők számára a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) pályázat útján nyújtson üdülési csekket. Az alapítványtól szociális alapon kapott üdülési csekk a magánszemély részére továbbra is adó- és járulék mentes. Már csak néhány nap van a beadási határidőig, január 31-ig.

Rendőrautó

Félpályás útlezárás baleset miatt

Félpályás útlezárás mellett helyszíneltek a rendőrök január 13-án, szerdán délután Szeghalom és Vésztő között, miután egy személygépkocsi az egyik kanyarban szalagkorlátnak ütközött – tájékoztatta a hír6-ot Virág Zsuzsanna.

Pálfi Ildiék

Szeghalmi nyertes a SZÉF vetélkedőben

Izgalmas játszma volt

Pálfi Ildikó szeghalmi köztisztviselő, nagynénjével, Györgyivel 3 900 000 Ft-ot nyert az egyik kereskedelmi televízió vetélkedő műsorában, "A Széf"-ben.1
2010-01-25 20:54   Módosítva: 2010-01-27 10:41 / kincsesveronika
Rácz Ernő fafaragó műve

Ma útjára indult a kézműves vándorkiállítás

Kiállítás megnyitó Vésztőn

A Szeghalom Kistérség Többcélú Társulásának kezdeményezésére, a kistérség együttes összefogásával -a 2010-es fesztiválok évének jegyében- olyan rendezvénysorozatot indított el, mely településeinek hagyományait, népszokásait felelevenítő kistérségi szintű program. A ma délelőtt 10 órakor, ünnepélyes keretek között megnyitott kiállításon, a 9 település, 30 alkotójának, több mint 300 remekművét láthatták a vésztői Művelődési Házban
2010-01-23 15:38   Módosítva: 2010-01-23 17:00 / kincsesveronika
Felborult tartálykocsi

Útlezárás robbanásveszély miatt

Cseppfolyós gázt szállító kocsi borult fel

Tegnap dél körül, Körösladány és Gyoma közötti útszakaszon, árokba borult egy veszélyes gázt szállító tartálykocsi. A gyors szakmai segítségnek köszönhetően a 7,5 tonna gázt, komplikációk nélkül sikerült átfejteni. A járművezető egy karcolással megúszta. Az utat a biztonságos mentés miatt, este 9-ig blokkolták.
2010-01-07 18:37   Módosítva: 2010-01-11 15:00 / kincsesveronika
Belvíz

Szeghalom, a Berettyó és a Körös áradó torkolatánál fekszik

II. fokú készültségi szinten, tetőzés közeli állapotban van

Az újévet, átlagon felüli csapadékmennyiség és hóolvadás okozta árhullám küzdelmével kezdték a Körösök vidékén. A Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság több száz szakembere dolgozik a jelenlegi készültségi állapoton, két műszakban, 24 órás szolgálatban. Tegnap az ár már levonulóban volt, de a belvízhelyzet továbbra is romolhat.
2010-01-07 18:33   Módosítva: 2010-01-07 18:56 / kincsesveronika
AM könyv

Március végéig marad az alkalmi munkavállalói kiskönyv

Ne dobják még ki a kék kiskönyvet!

Hétfő délután óta, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ valamennyi kirendeltségén hosszított ügyfélfogadási időben várják az ügyfeleket, a kiskönyvek feldolgozása miatt, egész hónapban. Bár 2010 januárjában már nem túlóráznak emiatt a munkaügy dolgozói, a félretájékoztatás ellenére, nem szűnt még meg az alkalmi munkavállalói kiskönyv az újév kezdetével.
2010-01-05 20:00   Módosítva: 2010-01-05 20:27 / kincsesveronika
mindenki karácsonya

Mindenki Karácsonya Szeghalmon

Városi karácsonyi rendezvény

Idén rendezték meg először Szeghalmon, a „Mindenki Karácsonya” városi szabadtéri rendezvényt. A lakosság nem megszokott módon szerzett tudomást az eseményről. December 18-án, pénteken reggel lovas kocsival járta be a várost a Mikulás, krampuszok és manók kíséretében, miközben hívogató versüket kántálták a szombati ünnepségre. A gasztronómiai ízek mellett rendkívül színes karácsonyi program várta a kicsiket és nagyokat egyaránt.
2009-12-19 19:56   Módosítva: 2009-12-22 12:48 / kincsesveronika
levéltár épülete

A Gyulai levéltárban

Súlyos nyilvántartó könyv

A körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 12 diákja egy rendkívül izgalmas rendhagyó történelem órán vehetett részt a Gyulai levéltárban
2009-12-17 19:25   Módosítva: 2009-12-17 20:27 /
Kazinczy

"Szólj, s ki vagy, elmondom…"

Rendhagyó irodalom órák

Kazinczy Ferenc 250 évvel ezelőtt született. Ebből az alkalomból a vésztői könyvtár november 16 –20 között „Kazincy-hetet” szervezett és ennek keretében rendhagyó irodalom órát tartott a felső tagozatos tanulók számára
2009-12-16 15:46   Módosítva: 2009-12-16 16:39 /
csoport

Közösségépítő kirándulás pályázati pénzből

Kenyérsütés a múzeumban

A bucsai 6. és 7. évfolyamos diákok, osztályfőnökükkel és kísérő pedagógusokkal egy fantasztikus kiránduláson vehettek részt novemberben. Ezt a „Kul-Túra-Élmény” című pályázaton elnyert 599 000 Ft-ból valósították meg. Természetesen a kirándulás célja az volt, hogy a kultúrával és egymással ismerkedjenek a diákok
2009-12-16 11:30   Módosítva: 2009-12-16 13:47 /
Templom

Zsugorodó falu, bizakodó polgármester

Békés megye Ecsegfalván járt

A körülbelül 1300 lakossal rendelkező Ecsegfalvának a legtöbb kistelepüléséhez hasonló nehézségekkel kell szembenéznie, amelyek közül is az elvándorlás jelenti talán a legsúlyosabb problémát. Az "Otthonunk Békés megye" Ecsegfalván tartott rendezvényén a zsúfolásig telt művelődési házban Balogh Dorottya levéltáros megnyitotta a megyetörténeti kiállítást, a látogatók pedig elhelyezték ujjlenyomataikat a méretes vándortérképen.
2009-12-15 08:17   Módosítva: 2009-12-15 08:35 /
1 / 9 oldal
 
Cikkek
Legfrissebb Népszerű
Legújabb Vitatott

Hozzászólások
 

Legfrissebb videó

hirdetés




Betyárcsárda